accessibility

gidrán

Az 1784-es császári/királyi határozattal alapított, működésének első nyolcvan évében közvetve a katonai érdeket szolgáló mezőhegyesi ménes az idők folyamán az arab eredetű gidrán, a furioso és north star angol versenyló mének által formált angol félvér és a normandiai vérből kiinduló nóniusz fajtát tenyésztette ki. A világon szinte egyedülálló birtoktörzsnek fő céljául kiváló mének előállítását tűzték ki, amelyek a köztenyésztést szolgálva az országra jellemző igénytelen és kistermetű lótípust igásmunkára, továbbá remonta lovaknak alkalmassá teszik. A bírtoktörzs feladatainak kiteljesedésével az alapítást követő későbbi évtizedektől máig tartóan a magyar mezőgazdaság élenjáró nagybirtoka lett.

A jó használati lovak előállítási céljából következett, hogy a vásárlással összeszedett, majd tenyésztésbe fogott válogatott kancaanyagot nem tenyésztörzsek, hanem használati jellegük (és többnyire színük) szerint csoportosították, mert a ménesből származó lovaknak többféle igényt kellett kielégíteni. Vagyis, évtizedeknek kellett eltelnie, mire a különböző használati típusok hellyel-közel biztonságosan örökítették jellegüket. A kialakult három fajta keletkezéstörténete véglegesen csak 1855-től válik el, jóllehet a ménesbeosztásokban a fajta és a származás az 1820-as évek közepe után már egyre jobban közrejátszott.

A gidrán-törzs létrejöttének szempontjából az 1838-ban összeállított kilencedik ménes kialakítása döntő jelentőséggel bírt. Ebbe a 9. számú ménesbe a használati típus figyelembe vételével csak sárga színű kancákat osztottak be, ami végül is a sárga gidrán törzs alapját vetette meg (ezt megelőzően is volt ugyan sárga ménes, de a gidránok mellett más fajtájú mének is fedeztek (pl. Nonius V., O’Bajan stb.). Ettől az időtől kezdve következetesebben használták a gidran méneket a sárga színű arab fajtájú ménes megőrzése érdekében. Ez a beosztás maradt fenn 1854-ig (félvér ménessel gyarapodva), amikor is teljesen új tenyésztési elvek alapján, 1855-re a teljesen gidrán (arab) származású (gidrán és arab ménekkel fedeztetett) kancákból álló, szabadon járó, 4. számú ménest állították fel.

A fajta kialakulásának szűkebb időtávja a 1816-ban vette kezdetét és három fejlődési szakaszra bontható. Ekkor került Bábolnára az 1811-ben született sötétsárga, virágcsa, mindkét elülső lába kesely, 14 marok és 3 hüvelyk magas, az eredeti Nedjedj-i Siglavy Gidran törzsből származó mén. 1817-től Mezőhegyesről négy alkalommal küldtek hozzá kancákat (1817, 1819, 1922, 1823). A később Gidran Seniornak nevezett ménnek nyolc bábolnai nevelésű törzsmén fia született. Ezekből kettő Bábolnán, hat pedig Mezőhegyesen volt törzsmén. A Gidran I, Gidran II, Gidran III és Gidran IV mének 1818-ban születtek, és ezeket Heinrich Hardegg már hároméves korukban, 1821-ben törzsmén-jelölteknek javasolta. A méneket ötéves korukban, 1823. március 17-én vitték el Bábolnáról Mezőhegyesre. A további két mén közül Gidran V és Gidran VI 1820-ban születtek. A törzsmének viszonylag rövid ideig fedeztek Mezőhegyesen, a kor szokása szerint tovább kerültek az örökös-tartományok méntelepeire. A hat törzsménnek összesen 66 ivadéka született Mezőhegyesen, s ebből legtöbbet a Gidran VI törzsmén adta, 37 ivadékot.

A fajtafejlődés második szakaszát 1830 és 1838 között a Gidran Senior unokák tevékenysége jellemzi. Az 1825-ben Bábolnán született Gidran VII (apja Gidran II.) 1830-ban kezdete meg törzsméni tevékenységét Mezőhegyesen és nyolcévi tenyészműködés után hagyta el Mezőhegyest. Ez alatt az időszak alatt 93 ivadéka (közülük négy később törzsmén) született. A fajtafejlődés második szakaszának talán még jelentősebb ménje a Gidran VIII (apja Gidran VI), amely 111 ivadékot hagyott maga után. Törzsménként 1832, 1833 években fedezett, még az ugyancsak Gidran VI apaságú Gidran IX, amelyik a rövid törzsménidőszakában 13 ivadékot hagyott maga után.

A Gidran Senior unokákkal záródó mások, közel 10 éves fajtafejlődési szakasz 217, zömében sárga színű ivadékkal zárt, ami lehetővé tette a csak sárga kancákból álló kilences számú ménes kialakítását.

 

A gidrán törzs kialakulásának harmadik szakaszában (1838 – 1854) öt Gidran Senior dédunoka (Gidran X, Gidran XI, Gidran XII, Gidran XIII, Gidran XIV, Gidran XV) fedezte a kancaállományt, egyben alakította és meghatározta a 9. számú, végül is sárga színű, mezőhegyesi arab fajtájú ménes szerepét. Közülük meghatározó szerep jutott a 11 tenyészéven át apaméni szolgálatot ellátó Gidrán XIII törzsménnek, hiszen 100 ivadékot hagyott maga után, de Gidran XV is 12 éven át szolgálta a tenyésztést.

 

Amikor 1854 őszén a kancaállományt a következő tenyészidőszakra osztották be, a 9. számú ménesből 65 kancát emeltek át és további 29 egyedet előjegyzésbe vettek az új besorolású 4. számú anyakanca ménes számára. Ez a 94 kanca zömében gidrán nevű és származású lovakból állt, de annak a néhány más apai névvel rendelkező sárga színű kancának is gidrán felmenő ősei voltak.

A ménesfelügyelőség parancsnoki tisztjét 1855-ben átvevő Lobkowitz Rudolf altábornagy, az új ménesbeosztás elképzeléseihez ragaszkodva első három évben a 4. számú gidrán ménesben, a Gidran XVI, XXI, XXII. XXIII, XXIV törzsménekkel immár kézből történő fedeztetéssel beltenyésztést folytatott, egyidejűleg megindult az önálló törzskönyvezés.

A mezőhegyesi rögön immár a negyedik-ötödik nemzedéken át folytatott beltenyésztés és minden bizonnyal az első három fajtafejlődési szakaszban a más törzsekből átkerült sárga lovak hatására (pl. Nonius V sárga mén) nyilvánvalóvá vált, hogy a mezőhegyesi rögön az idekerült lovak testméretükben növekedtek, az egymást követő generációk tagjai testtömegükkel mindjobban elütöttek fajtatestvéreiktől, a shagya-araboktól, amelyek ugyancsak kitűntek nagyságukkal, de a megújuló importok vérfrissítésének hatására megőrizték nemességüket.

A röghatás következtében is jelentkező eldurvulás megakadályozása, a szervezeti szilárdság és bizonyos alkati hibák javítására elérkezettnek látták az időt a 4. számú gidrán ménesben is a változtatására.

A ménesfelügyelőség parancsnoki posztját 1861-ben Franz Ritter altábornagy foglalta el, aki megoldandó feladatának látta az arabjellegű gidrán néhány nem kívánatos jellegzetességének, így a magasan tűzött fejnek és illesztett nyaknak, a meredek lapockának, kötött és aprózó vágtának, esetenként a „kocsis igényességnek” a javítását. Ezt egy másik fajta igénybe vételével látta sikere vinni. Miután Franz Ritternek az angol versenylóhoz való támogató viszonyulása közismert volt, s a nóniusszal és az alig húsz éves múltra visszatekintő mezőhegyesi félvérrel kedvező tapasztalati eredményeket szerzett, az arab mének foglalkoztatását visszafogták, és telivér méneket osztottak be a gidrán ménesbe is. Nem hallgatható el, hogy ennek a korszaknak az igényei (vagy divathulláma) is az angol telivérek mellett szóltak.

Az 1862-es tenyészidényben két gidrán mén mellett a Chieftain és a Lismore nevű telivérek is beosztást nyertek. Az angol telivér mének az arab szervezeti szilárdságát nem veszélyeztették, viszont kedvezőbb testalakulást örökítettek. Az első telivér mének között a legnagyobb hatást kiváltó az 1863-ban beosztott Amaty volt, de jó eredménnyel szerepelt a Chief Justice, valamint az Exact, majd 1866-tól 1877-ig Deutscher Michel.

Eleinte az apa után nevezték az ivadékot, példa erre a gidrán kanca ellette Chief Justice I, majd 1879-től kezdve a telivér apa nevével kezdődött a ló neve, s gidránnal folytatódott. Például Exact Gidran (EG), Bíbor Gidran (BG) stb. Amennyiben a telivér keresztezettet törzsménnek sorolták be, úgy utóda Gidran Exact, Gidran Bíbor lett.

Franz Ritter altábornagyot követő zalabéri Horváth János ménesparancsnok 1867-ben a ménesbe osztotta a Gidran XXVIII törzsmént és mellé felállította a Gidran XXXI törzsmént is. E mének mellett még nagy szerep jutott a soron következő Gidran XXXII, Gidran XXXIII, és Gidran XXXIV törzsméneknek, amelyek 6-9 évig fedeztek a ménesben.

A Gidran XXXI leszármazottai alkotják a törzs „A” genealógiai vonalát. A törzs „B” genealógiai vonalának alapítója a Gidran XXXIII törzsmén lett. A Lobkowitz Rudolf altábornagy által tenyésztésbe helyezett Gidran XXI törzsmén lett később a „C” genealógiai vonal megalapítója.

A jó ménbeosztásnak, s a ménesben folytatott tenyésztési formának volt köszönhető, hogy 1868 legvégén, a katonai ménesek magyar állam részére való átvételekor már teljesen mezőhegyesi eredetű lovak alkották a kancaállományt, s az arab ménesek között kiemelt ménesnek tekintették a fajtává erősödött gidránt.

E tenyésztői döntéseknek köszönhetően sikerült a gidrán törzset a kritikus helyzetéből kimenekíteni. Nem egy új fajtának a kialakítása volt a cél, hanem az arab félvér hiányosságait kívánták kiküszöbölni. A cseppvér-keresztezés módszeréhez folyamodtak, amit úgy lehetett elérni, hogy minden törzsmén anyai nagyapja angol telivér volt. Az F1 nemzedékből a kancaivadékok a törzsménesben maradtak, apjuk nevét viselték (pl. (Kengyel Gidrán). A továbbiakban Gidran törzsménnel fedeztetve azokat, a Gidran név került előre, utána pedig az anyai nagyapa neve következett (Gidran Exact.

A Gidran fajta a kiegyezéssel, a magyar állam tulajdonába való kerülést követően az egyik kedveltebb fajta lett, amelytől sokat vártak. A ménes vezetése rövidesen egy elegáns anglo-arab fajtájú törzs kialakítását tűzte ki tenyészcélnak. A nyolcvanas évek elejére az angol telivérrel nemesítő keresztezést folytattak és a további tenyésztésben a főszerepet már a nagyobb telivér génhányadú anglo-arab törzsmének játszották, egészen az első világháború kitöréséig.

Az első angol telivérek nagy hatású anglo-arab ménivadékai (Amaty Gidran I, Chief Justice Gidran I) már az átadás-átvétel idejére törzsmének lettek és rövidesen beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

Bővítették a rangos szülőktől származó angol telivér mének sorát is. Ilyen volt Kengyel, Algy, Bojtár, Hűség.

A magyar lovassporttörténetet tanulmányozva kiderül, hogy 1887-1900 között díjlovaglásokon az élmezőnyben mindig volt gidrán fajtájú ló. Ebben az időben jelentek meg az első híradások egy-egy gidrán kiváló teljesítményéről is, mint pl. 1891-ben a m. kir. Honvéd Központi Lovaglóiskolába vezényelt Bibor Gidran nevezetes, mintegy 10 méterre becsült árokugrása Kovásznay Istvánnal a nyergében, Kis-Pest déli határában.

A régi törzskönyveket tanulmányozva az is feltűnik, hogy a mezőhegyesi fajták közül a legtöbb lovat a gidrán kancaménesből helyezték át a bécsi Lovaglótanárképző Intézetbe. A Lovaglótanárképző Intézet legtehetségesebb növendékei a második évüket a Holicsba vezényelt országos fedezőmének idomításával végezték és tél folyamán több vadászlovagláson kellett részt venniük. A beszámolók szerint itt is jó eredményeket értek el a gidránok.

A XIX. század utolsó harmadára a fajta-kialakulás befejezettnek volt tekinthető, az egyedek elérték akkori használati értéküknek csúcspontját. A köztenyésztésbe került az mének ivadékaikon keresztül eleget tettek a katona lóval szembeni elvárásoknak. Egyedei a különböző falkavadászatokon rendszeresen kitűntek és sorozatban kapták az elismeréseket. Mert „csakugyan ló kellett ahhoz a hajtáshoz, ahol az ország két leggyorsabb állata, a nyúl és az agár akarta a szuszt kiszorítani egymásból”.

A gidrán a XX. század elejére homogén, nemes küllemű, tudatos tenyésztői munkával, beltenyésztés és kombinatív vonalkeresztezések egyidejű használatával Európa meghatározó anglo-arab jellegű fajtája lett. Nem csak nyalka megjelenésével, hanem teljesítményével is az elsők közé tartozott az újonnan kialakított fajták között. A fajtának már az 1878-as párizsi világkiállításon is nagy sikere volt, ahol a Gidran XXXV törzsmén, a 9 Gidran XXXI és a

10 Gidran XXXI tenyészkancák arattak sikert.

 

Kétségtelen, hogy az 1878-tól 1919-ig terjedő időszakot a fajta első fénykorának lehet tekinteni.

 

A tanácsköztársaság ideje alatt a román csapatok megszállták az ország jelentős részét, így 1919. május 2.-án Mezőhegyest is. Mindvégig reménykedtek az alföldi területek megszerzésének letőségében, s e remény közepette mindent érintetlenül hagytak, a felügyeletet, illetve ellenőrzéseket persze gyakorolták. Az új politikai határok véglegesítésekor, amikor kiderült, hogy Mezőhegyes Magyarországon marad, a ménes döntő részét, íratanyagai egy töredékével együtt elhajtották. A Tanácsköztársaság kezdetén a Sütvénybe és Hatvanba menekített gidrán ménes visszakerült állománya a megszállók kezére került. A korabeli jegyzőkönyvek szóhasználatát idézve 1919. november 16-án 59 tenyészkanca „elszállíttatott a román megszálló csapatok főparancsnokságára, Kolozsvárra”. 1920 márciusáig ezeket továbbiak követték (főleg évjárati csikók), úgyhogy összesen 74 kancát, mindösszesen 186 lovat zsákmányolt el a román hadsereg

 

A háború alatt is meglévő 98 kancából elhurcoltként 74 felnőtt-korú egyedet, elkallódottként 11 kancát említenek a magyar források. Mindössze 13 anyakancával kezdődött meg az újjáépítés. Szerencsére ez a 13 kanca 10 kancacsaládba tartozott.

 

A háborút követő békeidőben Mezőhegyes mindent elkövetett e jó használati értékű fajta regenerálása érdekében. A csekély maradékhoz felkutatták az évek során innét kikerült egykor létszámfeletti, de az alapító családokba tartozó egyedeket. Mindössze három, nem ménesi származású kancát vásároltak (Szennyes, Szeged Szélvész, Luza), de ezek a tolnatamási tájfajtához tartoztak. (A tolnatamási tájfajtában 1914 és 1943 között 122 gidrán mén fedezett)

 

Nem csak a kancaállomány nagyságával, és genetikai szerkezetével volt a gond, hanem a kellő létszámú és genetikai hátterű, kiválóan örökítő mének is hiányoztak. Az erős telivérhasználatról 1920 után sem tudtak lemondani, de szigorúan megkövetelték az angol telivér utáni kancák fajtatiszta gidrán ménnel való visszazárását. A méneskar a fajta regenerálásához a megmaradt gidrán méneken túl nemcsak angol telivéreket használt, hanem Bábolnáról arab törzsméneket (mint Gazal III és Mersuch III) állított fel. Ezeken túl a Siglavy törzs képviselői és azok gidrán anyákból ellett fiai is nagyban hozzájárultak a sikerhez. Kiemelendő itt a Jugoszláviából importált Siglavy Gidran I törzsmén.

Szerencsés átültetés volt néhány kisbéri-félvér mén alkalmazása. Kozma III az anglo-arab típus újbóli létrehozására való törekvésbe is jó beilleszthető volt. Maxim V. Maxim Gidran I, Maxim Gidran II. törzsmén ivadékain keresztül vitte tovább a vonalat.

Az új évjáratokból kiválasztott tenyészállatok minősége elérte az első világháború előttit. Szelekcióval összekötött teljesítményvizsgálatot végeztek, amikor is vizsgák 3000 méter hosszúságú sík és gátversenyből álltak. A négyéves kancáknak kettes fogatolásban, 20 km-es szakaszon, 60 percen belül kellett teljesíteni.

Az 1930-as évek közepére ez az élénk vérmérsékletű fajta nemzetközi hírnevét ismét visszaszerezte, amit sportteljesítményei mellett Bulgária visszatérő vásárlásai is meggyőzően bizonyítanak.

A két világháború közötti idők legjobb ugrólovai gidrán származásúak voltak. Elég csak Várkonyi Tibor, Bodó Imre, Platty József sikerei utalni. De Örkénytáborban és Alagon is folytatódtak a vadászlovaglások, s az itt kipróbált lovakról áradozik a korabeli szakirodalom. Díjlovasban, vagy díjlovaglásban sem volt hiány, elég utalni Pauly Hartmann díjlovasra és gidrán kancájára.

A méneskar a gidrán ugrótehetségében bízva, az 1940-es években, Európa legjobb ugróló-fajtájának kitenyésztését tűzte ki célul. 1944-re már 90 törzskanca állt tenyésztésben. Az állomány tovább fejlődését a háború megakadályozta.

A II. világháború az újabb megsemmisülés irányába taszította a fajtát. A két évtizedig tartó újjáépítés egy pillanat alatt romba dőlt. A front elől előbb a Dunántúlra menekítették a fajtát, majd a hadmozdulatok hatására az állomány egy része nyugatra került. Az itthon maradottak elvesztek. A Bergstettenbe került 55 kancát az oroszok végül elvitték.

A háború befejezését követően 3 évi küzdelemre volt szükség, hogy nyugatra menekített gidrán lovaink fellelhető egyedei magyar földre kerülhessenek. Végül 1948-ban 22 anyakanca térhetett vissza eredeti otthonába, amit kiegészített 6, Kisbéren maradt fiatal kanca. Így összesen 28 kanca került vissza Mezőhegyesre.

Az újrakezdéshez kilenc jó nevű mént állt rendelkezésre. Ez a létszám a rokontenyésztettség közeli elkerülése, az ivadékok párosításának megkönnyítése érdekében indokolt is volt.

Az újrakezdéskor nem csak civil ménesirányítás került katonai irányítás helyébe, hanem tenyészirány-váltás is történt. A gidrán mének után született ivadékoknak meg kellett felelni a köztenyésztés igényének, ami akkor tájt egyértelműen a mezőgazdasági célú igaerő hasznosítás volt.

Ennek ellenére a sportra vonatkoztatott varázslatos teljesítménye a II. világháború után is folytatódott. 7 Siglavy Gidran I-4 (Mérges), 85 Gidran „B” VIII, 83 Ragyogó Gidran (Szlanka), Gidran Maxim I-78 (Ibolya), 969 Ozora Árvácska-, Gazal Gidran II-, Gidran B VII ivadékok nevesítik a háború után szűk két évtizedet.

 

Bár a 22 gidrán anyakancának Bergstetten-Neuhof városából való hazakerülésekor még őszinte volt a gidrán újbóli felélesztésének szándéka, de a mezőgazdaság szocialista átszervezésének igényével, a társadalomfilozófiai gondolkodással összeegyeztethetetlen ló-birtoklás magyarázatával egyre inkább előtérbe került a ló-ellenesség. Mezőhegyes állattenyésztési kultúrában betöltött értékének felismerése (elismerése) sem következett be. Tenyésztési szempontból a gidrán állomány már csak vegetált, az anyakanca állomány csökkent, mígnem 1958-ban 32 kanca, összesen 9 mezőhegyesi kancacsalád és az évjárati csikóállomány Sütvénybe került. Az Állami Gazdaságok Igazgatósága 1961-ben 37 kisbéri-félvér típusú kanca áthelyezést rendelte el a különböző átszervezésekkel létrejött Dalmandi Állami Gazdaságba.

 

A Sütvénybe (Dalmandi Állami Gazdaság) telepített gidrán fajtának genetikai elkülönültségét nem oldották meg, sőt elindultak a hannoveri keresztezések is. Ennél fogva a törzsállomány folyamatosan erodálódott. Szembetűnő, hogy 1961/62 fordulóján már csak 16 eredeti gidránról és 12 gidrán jellegű törzskancáról szólnak a korabeli leírások.

 

Menthetetlenül megkezdődött a gidrán felmorzsolódása.

 

Az amúgy sem nagy létszámú fajta bő 50 év alatt harmadszor szenvedett el genetikai-anyag vesztést, ami miatt régi fényében, genetikai állományának kiterebélyesedése nélkül nem tündökölhetett.

A teljes gidrán állomány 1975-re mindössze 3 fajtatiszta ménből és 17 törzskancából állt.

Magyarországon az 1970-es évek elején, nemzetközi viszonylatban is az elsők között, génmegőrzés néven egy új mozgalom bontakozott ki. Ennek a lényege az volt, hogy az állattenyésztésben a fajták éppen úgy emberi tevékenység kifejezői, mint az építészeti remekművek, kulturális értékek. Sorsukat illetően nem tarthatók szem előtt a pillanatnyi közgazdasági érdekek. Más megfontolások, mint a kultúra, esztétika, nemzeti értékek, távolabbi jövő is számításba jönnek a célok és módszerek megválasztásában, anélkül, hogy ezek bármelyikének kizárólagosságát kellene elfogadni.

A magyar állattenyésztés értékeinek eltékozlása, a volt–nincs tényre való döbbenet, a fajtáink értékének meggyőződéses hívei intézkedései hatására megkezdődött Magyarországon a régi állatfajták (magyar szürke marha, racka, cigája, cikta, bivaly, magyar tyúkfajták,) megőrzésének programja. Egy 1974. május 14-i minisztériumi határozat kinyilvánította a tradicionális magyar lófajták, köztük a gidrán védelmét is.

A háború előtt gidrán jellegű magyar-félvér tájfajtáról (mint ahogyan kialakult az a kisbéri-félvérnek, a mezőhegyesi félvérnek, a nóniusznak) nem lehetett beszélni. Jóllehet, már 1926-ban egy országos értekezleten az FM részéről elhangzott, hogy gidrán tenyésztésre megfelelő lenne Szeged-Alsótanya és Kistelek vidéke. Aztán ez irányban nem történt semmi. A tolnatamási tájfajta fedeztetési állomásain 1914 és 1943 között ugyan 122 gidrán fedezett, de nem egyedülállóan, és a hódmezővásárhelyi tájfajta fedeztetési állomásain is csak korlátozott létszámban állt egy-egy gidrán mén.

A II. világháború utáni időszakban a bajai méntelep szakemberei szorgalmazták, hogy Bács-Kiskun megye délnyugati járásaiban levő fedeztetési állomásokra több gidrán mént helyezzenek, valamint ezen a területen működő termelőszövetkezetekben gidrán zárt tenyészetet létesítsenek. Céljuk a mezőhegyesi gidrán törzstenyészetből származó kiváló mének, és a tenyészkörzet legjobb kancáinak felhasználásával középnehéz gazdasági típusú, szilárd szervezetű, erős csontozatú, kitartó hámos ló, az úgynevezett bács-kiskun gidrán tájfajta kialakítása volt.

Összesen 28 gidrán mén fedezett Bács-Kiskun megye délnyugati járásaiban, s előfordult, hogy egy-egy fedeztetési állomásra csak gidrán mén került beosztásra.

A bács-kiskun gidrán tájfajta kialakításának lendülete ugyan az 1970-es évek közepére alábbhagyott, de lehetőséget kínált a kibontakozó génmegőrzési tevékenység számára több ősi során át gidrán felmenőkkel rendelkező kancák kiválogatására.

E tenyészkörzetből kiválasztott kancákkal és a tolnatamási tájfajta generációkon át munkában szelektált gidrán tájfajtájú egyedeivel, összesen 20 kancával indították el az Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelőség kötelékébe tartozó Borodpusztán a gidrán fajta rekonstrukciós programját.

Az újonnan létrehozott ménesben három kanca képviselte a folytonosságot Mezőhegyessel, a többi a fajta-átalakító keresztezés előrehaladott állapotában volt. A ménesben felállításra került az 5166 Gidran „B” VII-2 (Gidran II.) és a 477 Gidran I-1 (Gidran III.) országos fedezőmén. A későbbi párosítási nehézségek és feltehetően minőségi okokból is jónak látszott további mének megszerzése. Ekkor Bulgária felé fordultak, amelyik ország már az első világháború előtt is több gidrán mént vásárolt, s ezt a gyakorlatát egészen az 1930-as évek közepéig folytatta. Két, mezőhegyesi gidrán felmenőkkel rendelkező mént szereztek meg. A Gidrán V. néven honosított rövid időn belül elpusztult, szinte semmilyen tenyészhatást nem fejtett ki. A másik mén Gidran IV törzsménként került honosításra (eredeti neve Gomul) és a Borodpusztán lévő kancák háromnegyedét fedezte. Elvétve kapott szerepet a szintén itt felállított Gidran II. és még kevesebb kancához jutott a Gidran III.

Az 1982-ben meglévő 20 saját tenyésztésű törzskancából 16 egyed a Gidran IV. törzsmén ivadéka volt. Ez azt jelentette, hogy nem csak a ménhiányra és az importra való tekintettel részesítették kifejezett előnyben, hanem ivadékai minőségével meghálálta a bizalmat. Tömegességét, nagy rámáját, erős csontozatát, fajtajellegét, továbbá a modern fajtáktól elvárt térölelő, könnyed, rugalmas mozgását is örökítette. Az 1963-ban született mén magyarországi tenyészműködése elején, 1978-ban született meg a később Gidran XI néven törzsménné vált csodálatos képességű mén, majd 1980-ban a későbbi Gidran X-es és 1982-ben a későbbi Gidran XIX. törzsmén.

A Borodpusztára megszerzett Gidran IV törzsmén elévülhetetlen tenyészhatást kifejtve elindította a fajta harmadik virágzását

Történelmi bizonyítékok szerint Szántódpusztán létesült az első magyar ménes, 1055-ben. Szántódpuszta egyedi értéke mégsem ebben, hanem abban keresendő, hogy a régebbi korok gazdálkodásának és életmódjának emlékeit őrző, több mint harminc jelentős épületből álló majorság jött itt létre. Ez a majorság műemléknek számít és a SIÓTUR, a Balatoni Intéző Bizottság, az Országos Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelőség közreműködésével rekonstruáltatta. Élő skanzenként működő feladatot szántak neki és 1984-ben Borodról a gidrán ménest odatelepítették. A tenyészkancákat az egyik műemlék istállóban helyezték el. Tulajdonos váltás is történt, az új tulajdonos a fajtafenntartási jogot is megkapva, a Pannon Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Kar lett.

A ménes működése során rövid időn belül kiderült, hogy a tenyésztés, és az idegenforgalom nem tudja egymást segíteni, a Szántódpusztán lévő férőhelyek az egész ménes számára nem elegendők és az évjárati csikók felneveléséhez elegendő legelőterülettel sem rendelkezik. Így aztán mindössze négyéves működés után, 1988 szeptemberében már Marócpusztára költöztették a ménest. A költözést követően három nappal a döntéshozók bejelentették, hogy a sütvényi ménes felszámolásával a gidrán állomány Marócpusztára kerül és egyesül a már ott lévő lovakkal. A tenyésztési napló tanúsága szerint 1988. szeptember 16-án végre minden állami tulajdonú gidrán ló (49 tenyészkanca és Sütvényből 18 évjárati csikó) egy kézbe, a fajtafenntartó jogot kapott Kaposvári Állattenyésztési Kar gondozásába került.

Az áttelepítést követően megindult az állami ménes infrastrukturális fejlesztése. Az FM segítségével jelentős infrastrukturális fejlesztés valósult meg, ami segítette a tenyésztést és hozzájárult a sportbeli sikerekhez is. A még Bordopusztán, kisebb mértékben Sütvényben tenyésztett, de sportsikereit marócpusztai lovakként megélt gidránok közül érdemes megemlíteni az országos jelentőségű ugrólóvá fejlődött Gidran Maxim I (Ibolya) kancát, de szép reményekre jogosított a díjugrató sportban a Gidran IV-53 (Jácint), a Gidran IV-60 (Igaz), vagy a 60 Gidran III-14 (Rebeka) is. Nem hagyható ki a sorból a Gidran VI-10 (Ozora), Gidran IV-21 (Miska), Gidran IV-62 (Gibraltár), az országos bajnok fogatló Gidran VI-3 (Obeliszk), és megkezdték menetelésüket a Déva telivér utáni ivadékok is. Hazai szinten eredményes díjlónak tekintették a Gidran X. törzsmént.

A rokontenyésztés szorításából menekülve előbb a Mabrouk, Nadomnyik arab telivéreket helyezték tenyésztésbe, de a Surdut xx, Chorist, később Déva xx nagyreménységű angol telivérek tenyésztésbe állítására is sor került.

A nemesítőként használt mének ugyan a rokontenyésztés, a genetikai beszűkülés káros hatását feloldották, de nyomasztóan szükség volt fajtatiszta ménekre. Az impozáns méretű (171/181, 200, 23), tüneményes sajátteljesítménnyel rendelkező Gidran IV-21 (később Gidran XI. törzsmén) a sportkipróbálása miatt viszonylag későn került tenyésztésbe, de egyébként sem bizonyult elegendőnek.

Ekkor tájt jelentős társadalompolitikai események zajlottak Magyarországon és 1995-től gyökeres változások következtek be a ménesvezetés szellemiségében is.

A társadalompolitikai változások eredményeként a lótenyésztésben is civil szervezetek kapták meg a fajtafenntartás jogát. Bár az országban csak a Kaposvári Állattenyésztési Karnak volt ekkor gidrán állománya (amelyik mégsem tekinthető klasszikus állami ménesnek), a társadalmi berendezkedés miatt tarthatatlanná válik, hogy a gidrán vonatkozásában ez az állami intézmény legyen a fajtafenntartó. Egyúttal indokolatlan lett volna 75 gidrán kancára egyesület alapítása. A dolgok menete végül úgy alakult, hogy 1991-ben az állattenyésztési kar keretében működő marócpusztai gidrán ménes tenyésztésszervezési szempontból betagozódott a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesületbe. A fajtának önálló tenyésztési szabályzatot alkottak, önálló tenyésztői bizottsággal és törzskönyvvel rendelkezett, illetve rendelkezik.

Ugyancsak a társadalompolitikai változásokból következett, hogy lehetőség nyiladozott Romániából (a Radautzi Gidrán Ménesből), az egykor elrabolt és genetikai tisztaságában megőrzött fajta leszármazottjaiból tenyészállatok beszerzésére. Így került magyarországi tenyészetbe a Gidran XVI néven honosított Gidran XXXV-26, a Gidran XII-nek honosított Gidran XXXII-15. Ezek a mének sokat segítettek a fajtatisztaságon, talán a tömegességen és a kedvező vérmérsékleten is, feloldották a fajtatiszta mének hiányának nyomasztó hatását.

A gidrán fajta tenyésztésben a konszolidáció első jelei 1994-ben mutatkoztak meg. Az állami ménesen kívül már 13 tenyésztő birtokába került gidrán ló és a tenyészkanca állomány túllépett a 100 egyeden. Történt ugyanis, hogy a fajta iránt elkötelezett tenyésztők, jeles szakemberek hozzákezdtek az 1920-ban elkerült, végül Radautzban megnyugvásra találó gidránok fajtatisztaságukban megőrzött mai leszármazottai visszavásárlására. Az import jelentősége túl mutat a számszerűségen, s legfőbb előnye, hogy genetikai anyagával együtt visszakerült a 4-es, a 12-es, a 13-as, a 14-es, a 15-ös, sőt magyar arab kancából Radautzon kialakult 17-es kancacsalád is. A 61 import kanca nem csak kiterjedtebb tenyésztést teremtett meg, hanem a fajta hazai állományának genetikai diverzitása nőtt, helyreállt a fajtán belüli genetikai sokféleség, velük és az itthon meglévőkkel új életre kelt a gidrán.

A fajta valós genetikai diverzitásának visszaállításához kellettek a nagy tenyészhatású mének is. A jelentős genetikai értéket képviselő kancákkal együtt érkezett Radautzból a Gidran XVIII néven honosított Gidran XXXVI-19 mén. Ez a ló nem az okvetlenül kiváló mozgása, imponáló munkakészsége miatt érdemel említést, hanem a „C” genealógiai vonalba tartozás miatt, ugyanis ezt a genealógiai vonalat az 1937-ben született Gidran „C” III képviselte utoljára Magyarországon. A Gidran XVIII importja a tudatos fajtafenntartás iskolapéldája volt, még akkor is, ha az apai leszármazást tükröző genealógiai vonalaknak a megítélése ellentmondásos.

A fajta újraépítése során nagyon fontos volt a „C” genealógiai vonal stabillá tétele. Ennek érdekében került reimportra az 1930-ban született később Bulgáriába került Gidran III-8 mén Podbor nevű leszármazottja, ami Gidran XXVII néven került törzsménként felállításra. A „B” genealógiai vonal terebélyesítése érdekében került megvásárlásra a Gidran XXIV-es törzsmén (Radautzon Gidran XXXIX).

Ezek az importok egyidejűleg adták meg a fajta identitását, bővítették a tenyésztők körét s nagy hasznára váltak a Marócpusztán lévő állami ménesnek is. Az 1995-ben színre lépő új ménesvezető a nemzetközi sportteljesítményre alkalmas lovak tenyésztését tűzte ki célul, pontosabban az erre a célra alkalmas lovak kiválogatását, mert teljes meggyőződésével hitte, hogy a ménesben ezek a lovak megtalálhatók. Ez a tenyészirány, vagy meggyőződés nem volt megalapozatlan, hiszen a két világháború között különösen, de utána is számos kiugró példa utalt a fajtában rejlő, nemzetközi tekintetben is versenyképes genetikai értékre.

A szakirodalmakból (itthon főleg Ócsag Imre munkáiból) közismert volt a szabadonugrató folyosóban nyújtott teljesítmény és a díjugrató pályán elért eredményesség közötti igen szoros összefüggés. Ez az összefüggés okszerű szelekcióval és következetes sportkipróbálással kínálta az előrelépést. A ménes vezetése a szabadonugrató folyosóban tapasztalható mozgáselemek értékelése mellett döntött. A ménes közel tíz évig végezte a csikók szabadonugrató folyosóban való tesztelését, annak módszerét folyamatosan fejlesztette. Mozgáselemző program felhasználásával meghatározták a későbbi eredményes sportkarriert várhatóan támogató és azt feltételezhetően kizáró mozgásformákat. Könyörtelen szelekcióval lépett túl a ménes az atlétikus alkatot, a rugalmas, és térnyerő mozgást mellőző, netán rövid nyakú egyedeken. Ez, a csak teljesítményre koncentráló fenotípusos szelekció csökkentette ugyan a genetikai diverzitást, a ménesből legalább is néhány kancacsalád eltűnt, némelyek túlreprezentáltak lettek, mások megfogyatkoztak, de a ménesi előtréning segítségével kiválasztott tehetséges csikók egyre másra sikeres sportlovak lettek.

E következetes munka sikerének visszajelzője lett

Gidran XI-53 (Sáfrány), nemzetközi három*** military ló

Gidran XI-4 (Sóhaj) Vilhelm Fox Pittel a nyergében egy adott időpontban a világ legjobb tereplova,

Gidran XI-39 (Nimfa) a moszkvai olimpiára minősült military ló, Harald Ambros lovassal

Razbeg I-12 (KIS MITOK) a londoni olimpiára minősült military ló Alice Naber Losemann lovaassal

Gidran XI-16 (Ima) nemzetközi*** csillagos military ló Jan van Beek lovassal

Gidran XI-50 (Sovánka) magyar military bajnok Pintér Vanda lovassal

Gidran XI-30 (Illanó) tenyészverseny első harmadában teljesített.

De ennek az időszaknak tenyésztési eredménye a Déva Gidrán-1 (Róza/Roletti) az év kezdőlova, Gidran XI-32 (Regölő) nemzetközi ***csillagos military ló is.