accessibility

szamár

A szakirodalom szerint a szamarat a Nílus felső folyásvidékénél, az i.e. IV. évezredben háziasították. Az előkerült szamárkoponyák esetében valószínű, hogy már háziállatról van szó, de nehéz bizonyosat állítani ugyanis a korai háziállat csontok még nem különíthetők el egyértelműen a vad ősétől

     Ősei, – az afrikai vadszamarak –, néhány évezrede még óriási területeken éltek a Szomáli-félszigettől Marokkóig. Feltételezések szerint a vadszamaraknak mind a három ismert alfaja részt vett a háziszamár kialakulásában.

 

1. A núbiai alfaj korábban igen elterjedt volt Északkelet-Afrikában. Színe vöröses vagy kékesszürke, a hasalja és a lábak belső oldala világosabb. Jól látható a sötét hátvonal és a vállkereszt. A lábakon halvány harántcsíkok előfordulhatnak. A vadszamarak között ez volt a legkisebb, marmagassága kb. 115-120 cm volt. A XX. század elején kihalt.

 

2. A szomáliai alfaj  az említett núbiai alfaj elterjedési területétől délre élt. Ez a vadszamár az előzőhöz képest erősebb testalkatú, nagyobb, – marmagassága kb. 135-140cm –, élénkebb színű, jegyei határozottabbak.

3. A harmadik alfaj az atlaszi vadszamár. Erről az alfajról nagyon kevés információ áll rendelkezésre, valószínűleg már időszámításunk előtt kihalt. Sziklarajzok és fossziliák alapján tudjuk, hogy leginkább az Atlasz-hegységben fordultak elő.

 

Használat és elterjedés

A szamár az egyetlen nagyemlős, amelyet Afrikában háziasítottak és ebből adódóan sokáig kizárólag Afrika északi területén, a Nílus völgyében, valamint a Földközi-tenger partvidékén élő népek teherhordó háziállata volt. A Földközi-tenger déli partvidékének élénk kereskedelmi élet útvonalain, mint a kereskedők málhás állata gyorsan elterjedt az Arab félszigeten, Kis-Ázsiában, majd Európa mediterrán országaiban.  Az időszámítás utáni első századokban, elsősorban a római birodalom terjeszkedésével jutott el Európa többi, északabbra fekvő országába, amelyekben napjainkig megmaradt hagyományos erőtermelő, de kisebb jelentőséggel bíró gazdasági haszonállatként. A szamár nem a népvándorlások, hódítások során terjedt el nagy tömegben, hanem egy-egy kereskedő(karaván), utazó vagy  vándor málhásállataként jutott el a távolabbi vidékekre.

A mediterrán országokon kívül Európában csak Dél-Franciaországban és a Balkán félszigeten jutott még nagyobb szerephez, azonban a gazdaságban sem stratégiai, sem taktikai jelentősége nem volt. Az egyoldalú hasznosítás következtében nem következett be olyan fejlődés küllemében, mint amilyen a többi háziállatnál megfigyelhető. Ebben az is közrejátszott, hogy a szamár nehezebben alkalmazkodik az őshazájához képest hidegebb és nedvesebb északi éghajlathoz, erdei környezethez.

A szamár tartása őshazájában és a mediterrán országokban széles társadalmi rétegekhez kötődik, így használata is többféle. Többnyire szorosan kapcsolódott az intenzív kert- és gyümölcskultúrákhoz és a szőlőműveléshez. A főleg kis parcellákon működő kertészet és szőlészet nem igényelte a sokkal igényesebb és lényegesen drágább ló tartását, alkalmi szállításokra megfelelt az igénytelen és olcsó szamár is.

A biztos léptű szamarat a trágya, víz, permetlé hegyre való felszállítására használták. A nyeregre akasztották a kosarakat és a vödröket. Emellett szamárfogatok vitték ki a szőlőbe a hordókat és a munkaeszközöket.